TOP termékek

entikvarium.hu e-könyv letöltő oldal - ezen az oldalon e-könyveket tud letölteni - tökéletes e-könyvek e-könyvolvasóra

Idomított világ I

Idomított világ I
Idomított világ I
„Az utóbbi időben azért írtam ennyi sok cikket, mert ami dolgom nekem az emberekkel volt, az inkább beszéd, mint írás volt, minthogy ennek befejezett egésznek kellett lennie: sem több, még kevésbé kevesebb nem lehetett, mint egy cikk… A világ rossz modell az emberiség számára. Pillanatfelvételekben lehet csak megörökíteni” – mondja Karinthy Frigyes egyik nyilatkozatában.
Az életműsorozat Címszavak a Nagy Enciklopédiához I-II. című kötete az 1925-től 1930-ig írt cikkeket gyűjtötte össze. Az Idomított világ a következő három esztendő publicisztikai termését rendezi. Az író fia, Karinthy Ferenc emlékezése szerint, hetente négynél is több cikket, karcolatot, tárcát és humoreszket írt. „Tárgyai és a feldolgozási módok is változtak olykor cikkről cikkre – írt útirajzot, riportot, elmélkedést, levelet, beszámolt egy-egy filmről, színházról, foglalkozott a tudomány, az irodalom s a politika megannyi jelenségével.

Hogyan kapom meg az e-könyvet? i Csak tegye a kosárba a terméket (klikkeljen a kosár gombra) és utána menjen végig a regisztrációs folyamaton. (ezt csak egyszer kell megtennie) Miután bankkártyával kifizette a terméket, lépjen be a fiókjába a jobb felső sarokban található bábu ikonnál. Miután a belépés megvolt a megrendelések menüpontban megtalálja a megvásárolt tartalmat/tartalmakat. Klikkeljen rá és azonnal elkezdődik az e-könyv letöltése. Alapértelmezett "letöltés" mappába tölti le a számítógépén. Ezután másolja be az e-könyvolvasójába a letöltött e-könyv fájlt. (Kindle készülékeken a documents mappába kell bemásolni)

Működik az e-könyv olvasómon? Minden e-könyvolvasón olvasható a nálunk vásárolt e-könyv. 

Lehet nagyítani? Igen. Lehet változtatni a betűtípust és méretet. A letöltött e-könyveink ugyan olyanok mint a papírra nyomtatott könyvek.

 

390 Ft
Adatok
Cikkszám
KF010