TOP termékek

entikvarium.hu e-könyv letöltő oldal - ezen az oldalon e-könyveket tud letölteni - tökéletes e-könyvek e-könyvolvasóra

Dsida Jenő összes költeménye

Dsida Jenő összes költeménye
Dsida Jenő összes költeménye
Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.
1928-ban adták ki a Leselkedő magány című verseskötetét, 1933-ban a Nagycsütörtök, 1938-ban, halála után az Angyalok citeráján című kötetét. Versein kívül egyetlen kisebb könyve jelent meg életében: Magyar karaván Itálián keresztül. Útirajz, amely az Erdélyi Lapok által szervezett római szentévi zarándoklatról számolt be, olvasmányos stílusban. 1933 tavaszán utazott Olaszországba, május 5-én Rómában pápai kihallgatáson vett részt, majd Firenzébe, Velencébe ment. Élményeit naplóba foglalta és kiadta.
Verseinek többsége vidám, bravúros rím és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. Ő maga így vall erről: „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban."
A háború, a trianoni diktátum következményei és fiatalkori szívbetegsége rányomta bélyegét a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé.
Visszatérő témái a hazaszeretet, a mély katolikus vallásosság, a szerelem és a halálfélelem.

Hogyan kapom meg az e-könyvet? i Csak tegye a kosárba a terméket (klikkeljen a kosár gombra) és utána menjen végig a regisztrációs folyamaton. (ezt csak egyszer kell megtennie) Miután bankkártyával kifizette a terméket, lépjen be a fiókjába a jobb felső sarokban található bábu ikonnál. Miután a belépés megvolt a megrendelések menüpontban megtalálja a megvásárolt tartalmat/tartalmakat. Klikkeljen rá és azonnal elkezdődik az e-könyv letöltése. Alapértelmezett "letöltés" mappába tölti le a számítógépén. Ezután másolja be az e-könyvolvasójába a letöltött e-könyv fájlt. (Kindle készülékeken a documents mappába kell bemásolni)

Működik az e-könyv olvasómon? Minden e-könyvolvasón olvasható a nálunk vásárolt e-könyv. 

Lehet nagyítani? Igen. Lehet változtatni a betűtípust és méretet. A letöltött e-könyveink ugyan olyanok mint a papírra nyomtatott könyvek.

 

390 Ft
Adatok
Cikkszám
17319